Kacsapdába estek :)

Itt a tavasz, ez most már elég egyértelmű. Fák, virágok, jó idő stb ,ez már lerágott csont. Itt South Cave-ben , mint már írtuk, megismerhettük az „itt a tavasz” új szintjét is ,vagyis a tó partján, a tojásból épphogy kikelt, föl-alá rohangáló, sípoló kiskacsákat.

Van olyan kacsa, ami nem sajnálta az üzemanyagot és egy kisebb óvodányi apróságot nevelget. Sőt, itt, a kastély-tava-lakóparkban inkább ez a jellemző, és ha ez még nem elég király, így önmagában, akkor kijátszom a vadliba kártyát is, mert hogy még azok is a város közepén költöttek ki. Hát igen. Kőkemény, tömör cukiság. 

Eddig csak távolról figyeltük tollas/pihés tömeget, de tegnap olyat tapasztaltunk, aminél aligha lehetne közelebb kerülni egy kb. vadállathoz. Sétára indultunk munka előtt, hogy felfrissüljünk, és egy kicsit kikerüljünk a Millbeck site hatóköréből. Minden a megszokott volt, kivéve egy dolgot. Valami éktelen csipogás hallottunk a távolból. A suli elé érve ki is derült mi volt az: 9 , már kezdetleges repülőtollakkal rendelkező pöttöm kacsa  valahogyan lebuckázott a kastély kertjének magasított pereméről( a kilencedik, feleakkora volt mint a többi). Ők a járdán, a kb. 1 méter magas kőfal tövében egy kupacba verődve csipogtak anyjuk után, az anya meg  a perem tetején pánikolt és  rohangált jobbra-balra. Először csak néztük őket. Az arra járó pár ember megmosolyogta a dolgot,de úgy igazán senki nem tett semmit. De mindegy is volt, mert mikor megláttam őket tudtam ez a mi feladatunk lesz.

Végső megoldásként a  „te idetereled, én elkapom és feldobom őket” műveletet választottuk. A terelgetéssel nem volt gond és az elején még a megfogdosás is könnyen ment. Közben persze vigyáztunk, hogy ki ne szaladjanak az útra az kocsik közé. Az anya addig pánikolt mellettünk mellmagasságban, míg elő nem került az első kölyök. Érdekes a természet ,mi meg megtréfáltuk a mutert egy pár percig ,azzal, hogy a legkisebb kacsát passzoltuk vissza neki legelőször :D ..na szép! 

De ahogy a létszám csökkent, a pöttömök annál jobban féltek és rohangáltak. Arra is rájöttek, hogy a dzsekin át lehet szaladni (azzal tereltem) és szívesen próbálták ki a rövidpályás autóutas betonfutást. Komolyan vettem a feladatot, ugyanakkor egyik legjobb állatos élményem ez, de egyik percben sem nevettem annyira, mint mikor az úton versenyt futottam az egyik pihés gombóccal … aprócska szárnyait széttárva úgy nekilódult, hogy  konkrétan sprintelnem kellett utána. A járdára persze csak második nekifutásra tudnak felugrani, az első inkább egy frontális puff aztán szédelgés. DE, az összes apróság visszajutott a biztonságot jelentő tóhoz, mi meg letudhattuk a nap jó cselekedetet . Aztán egy bringás néni megáll és ránk szórt egy áldást. Elmesélte, hogy valamelyik nap ugyanez történt és ő is ugyanígy próbált segíteni ,de a kacsamama tolakodásnak vette, úgyhogy beleszállt a kapucnijába…és  elvileg a kacsák is ismerik a kastély kapubejáróját ,mert a mini récék végül így lettek visszavezetve a parkba. Végig a belvárosi járdán.  Hát nem cuki?!