A két hentes meló

2011.06.25

Most töltjük harmadik hetünket ebben a városban.20-30-50 évnyi élettapasztalathoz nem elég, de a sikeres folytatáshoz igen. Többé-kevésbé. Amióta elszakadtunk a Colettától  önállóan keresünk munkát az munkaközvetítők hálóján keresztül.

Elsőre könnyűnek hangzik : menj be , regisztrálj és majd visszahívnak. A valóságban azonban a statisztikanövelő begyűjtés érvényesül. Bemész, lehet ,h lengyelül szól hozzád a munkaközvetítő aztán regisztráció helyett beírod a neved a táblázatba és elköszönnek a  „ ha szükségünk lesz rád, felhívunk” mondattal. És sosem hívnak. Vagy épp fel sem veszik a telefont. Vagy azt mondják egy félórája kellett volna telefonálni és hívd fel őket holnap ,újra. Na ezért fogadtuk meg a jó tanácsokat és kopogtunk be kb 15 ügynökséghez. Hamar kiderült, hogy melyik az abszolút esélytelen iroda és melyik a munkát ténylegesen ajánló/adó.

A munkaadás procedúrája valahogy így megy: az ügynökségnél igent mondasz, ők adnak egy időpontot, amikor megejtik az u.n. „induction”-t. Az induction-ön alá kell írnod a papírokat, a szabályzatokat, majd  képek, kérdőív,szöveg formájában ismertetik a gyárra vonatkozó szabályokat, tiltásokat. Ha a gyár megbízható, akkor helyszínen azt is megmondják mikor kezdesz. Biztosítanak buszjáratot oda-vissza  és munkaruhát is kapsz. Első alkalommal nem volt akkora szerencsénk, hogy el is kezdjük a munkát. Nem kevés ráfordítással elmentünk a prestoni húsgyárba, aláírtunk mindent, de a kezdéssel kapcsolatos részleteket már nem sikerült kisajtolni az ügynökségből és mire válaszoltak a „mikor kezdhetünk” kérdésre, már nem volt szükség ránk. Szerencséjükre azonnal ajánlani tudtak egy másik, de ugyanolyan kaliberű munkát. Mi természetesen Dolgozni Akarunk, így hát azonnal igent mondtunk.

Kedden el is mentünk az induction-re. Mikor indul a busz? Hajnal 4:15. Számolgattunk, miért… hát azért,mert a reggeli műszak 6kor kezdődik. Ja, igen… azt elfelejtettem mondani ,hogy a gyár tőlünk 1 órányi buszozásra van. Volt szerencsénk megismerkedni egy magyar lánnyal, Mártival aki velünk együtt jelentkezett a munkára és kiderült ,hogy autóval fog munkába járni. A későbbiekben vele mentünk minden nap dolgozni. Ezúton is köszönjük Neked a segítséget ,tanácsokat !

A dolgozókkal mentünk, tehát ott  végig is kellett várnunk a 8 órát. A gyár úgy néz ki ,mint egy börtön ,de nagy pozitívum volt számomra ,hogy a prestoni gyárral ellentétben itt nem volt az udvarban disznószaggal keveredő nyershús szag és itt nem hallottunk malacvisítást sem. Így azért egy kicsit könnyebben léptem át a kaput… (Livi). Az induction 6 órás volt orvosi vizsgálattal együtt: NEM látok roszul,NINCS vérnyomás problémám, NINCSENEK izületi gondjaim, NEM vagyok őrült ,sem fertőző beteg, NEM volt emésztési gondom az elmúlt  időszakban, NINCS ekcémám és minden kérdésre a válaszom a NO :)

Már másnap reggel elkezdtük a munkát. Kaptunk gumicsizmát , kobakfedőt, füldugót ( és néhányunk kapott zöld hentes kötényt is)– ezek az állandó munkaruhák ,amik mindig a saját szekrényünkben vannak- és adtak még fehér pizsamát, hajhálót, textilkesztyűt, gumikesztyűt ,eldobhatós kötényt (ezt csak akkor ha a csupasz hússal dolgoztunk) – ezeket minden nap  ki kellett cserélni. Új kesztyűket csak a régiért cserébe adtak,a többit viszont szabadon vihettük. A ki-be jelentkezés egy vonalkódos kártyával történt. Szerencsére rengeteg helyen volt „csekkoló gép” és ott csekkoltunk , ahol akartunk, így nem kellet átmenni a hűtőházas labirintuson a kijelentkezésért. Első nekifutásra már az első elágazás után elvesztettük a fonalat, hogy merre is megyünk igazából, de egy héttel később,mikor 10 percet kóvályogtunk egy teljesen idegen részlegen egy kereszteződésben, rájöttem ,hogy mi még könnyű útvonalas részlegen dolgoztunk. Eközben mindenhol hideg van , több száz kilós tároló ládákat tologatnak a folyosókon és a munkának köszönhetően min. 90%-ban  férfiak a dolgozók, akik sziréna módjára elkezdenek visítani és ujjongatni ,ha egy nő átsuhan a „hentes csarnokon” . A tény viszont ,hogy  még ebben a bolond maskarában is kiszúrják a kevésbé jeti-szerű nőket és tetszésüket nyilvánítják , önmagában lenyűgöző dolog :) Főleg, mert bármi féle smink ,körömlakk, parfüm és dezodor viselése tilos. Mellesleg minden terembe lépéskor kezet kell mosni, meg munka előtt, munka után, wc után (plusz az össze teremben), meg étkezés után és egyfolytában.

Még ha  az ember fel is van készülve a tonnányi nyershús látványára, akkor is sokkoló a valós tény ,amikor meg kell fogni és kicsúszik a kezeim közül és könyékig nyálkás vagyok és az arcomba,szemembe, számba csapódik. Mi a disznó – comb - rúd soron dolgoztunk és a Tesconak készítettük az akciós termékeket. Gergő a becsomagoltakat címkézte a sor egyik végén, én pedig a húst összefogó madzagokat igazgattam –korrigáltam –pótoltam és a husit letisztogattam a sor másik végén. A sor valahogy így működött: a rendes brit pali berakja a 9-10 kg-os comb darabokat(hús + bőr) a madzagoló gépbe,az onnan kicsúszó kötözött húst 2-3 hentes 2-3 kg-os darabokra  vágja ,a futószalagon az orrom elé kerülőket én rendbe rakom, innen egy másik ember zacskóba rakja, majd egy következő  a csomagoló gépbe rakja ( légmentesíti a zacsit és összeolvasztja a száját). A húst leméri egy másik gép, felkerül az első címke , megradarozzák ,hogy ne legyen benne fém ,rákerül a következő címke és a legvégén kiselejtezik a hibásakat, amik visszakerülnek hozzám. Ez így egy normálisan működő munkafolyamatnak hangzik ,de ezt is lehet úgy csinálni ,hogy az emberben a káosz érzetet és az idegességet növelje. A csomagoló gép nem légmentesít, a hentes dobálja a húst ,ezért az teljesen szétesik, nem lehet zacskózni, elfogy a gépben a cérna,tele a futószalag és még ráöntenek 1 láda hibás terméket és mindezek tetejébe még 5-6 főnök/ellenőr is ujjal méregeti az amúgy teljesen lényegtelen madzagtávolságot.

Szünetünk csak 1x félóra volt, amiből általában 10-15 percet a közlekedés és a ruhalevétel vett el. A gyár területére tilos bármi olyan ételt bevinni, ami mogyorót tartalmaz. Emellett szinte - kirúgással jár a dohány  és öngyújtó bevitele és még a rágógumit is felírják.

A délutáni műszakban az utolsó 2 órát mindig máshol töltöttük,szóval  bepillanthattunk más munkafolyamatokba is.Így próbáltuk kis milyen bacon zacskózás, darálthús / disznóláb/ 10kg-os húsok pakolása/dobozolása, az óriás tároló ládák tisztítása egyéb velejárókkal együtt ,valamint a fridzsiderben semmittevés.

Nehezen ,de eltelt egy teljes hét is ezen a munkahelyen. Mindahányunk vegyes érzelmekkel élte túl a napokat. Pénteken azonban közölték ,hogy jövő hétre nem tudnak munkát adni nekünk, de ha kellünk szólnak. Mi azonban azóta sem adtuk fel az egyéb munkák keresését .Ennek köszönhetően már kedden egy másik induction-re mehetünk. Egy gyógyszergyárba keresnek munkaerőt  és bár ők ugyanúgy nem tudják biztosítani ,hogy állandó-folyamatos munkát adnak ,nagy előnyük az ,hogy Hull belvárosában van a gyár. Remélem a lehető leghamarabb elkezdhetjük az új melót...

..hogy a szeptemberünket ilyen környezetben tölthessük :)

Város - lakás

2011.06.12

Eltöltöttük első hetünket itteni városlakóként. Meg kell, hogy mondjam: Még mindig nem tudtam teljesen megszokni a dolgot 3 hónapnyi teljes külvilágtól való elzártság után. Még mindig el kezd kicsit zúgni a fejem, amikor egy plázában Livire várva (végre matathat mindenféle ruhaboltokban) az áramló angolembertömeget figyelem. Nem akarok itt álszentkedni, hiszen városi ember volnék én is, de ez valahogy más. Hiába voltunk kint a semmi közepén 3 hónapig, valahogy mégis néha visszavágyom oda. Ugyanolyan oknál fogva van ez így, mint ahogy egy városban járva mindig a parkok vonzanak a leginkább. Lehet, hogy a természethez való ősi kötődés tör előre bennünk időről-időre? Persze Livivel mindig megtaláljuk a módját, hogy kitisztítsuk a mostanában sokszor túlterhelt fejünket. Szerencsére Hull a zöldebb angol városok közé tartozik, így minden alkalmat megragadunk, hogy fák közé kerülve egy csábító füvesebb területen elheverjünk. Zöld Béke.

Na de hogy gyakorlatiasabb, információközpontúbb beszámolóval is szolgáljak, jöjjön a helyzetjelentés: Egy 14 emeletes panelházban lakunk közös albérletben egy nagyon kedves, ám annál visszahúzódóbb kurd sráccal, Umeddel. Eddig egyedül lakott itt, de különböző finanszírozási okok miatt úgy döntött, egy üresen álló szobáját kiadja valakinek. Nagyon baráti áron éldegélünk így egy igazán megfelelő méretű szobában egy több mint megfelelő méretű ágyban. A karavánban lévő ágyhoz képest (amiről lelógott a lábam) ez maga a Mennyországy (remélem vettétek a szópoént gyerekek, tudom, mennyire hiányzik már Nektek). Legszívesebben állandóan ezen feküdnénk.

Ám sajnos nem feküdni jöttünk ide, hanem munkát keresni. Ez ügyben rengeteg tapasztalattal, ám kevés örömhírrel lettünk gazdagabbak. Jelenleg mintegy 15 munkaügynökséghez vagyunk regisztrálva, amik úgy működnek, hogy leadod az adataidat, önéletrajzodat és kitöltetnek veled pár nyomtatványt, majd hazamész és várod, hogy hívjanak. Mindegyik ügynökség több száz munkahellyel kecsegtet, de a valóságban ez nagyon nem így működik. Egy hete regisztráltuk vagy 6 helyre, és eddig csak egyik jelzett vissza, hogy van munka. Ez fogjuk megragadni más választásunk nem lévén. Elvileg jövő héten kedden kezdünk egy Bacon gyárban (izgalmasan hangzik nem?). Egy hét után azt kell, hogy mondjam: Most a Bacon gyár is jobb, mint a semmi. Reméljük munka-fronton hamarosan jobb hírekkel tudunk szolgálni.

Természetesen 3 hónap szinte folyamatos munka után nagy szükségünk volt erre az egy hét nyugalomra. Időnk nagy részét a város felfedezésének szenteltük. Nagyon kényelmes, hogy albérletünk 5 perc sétányira van a városközponttól, így nem kell buszoznunk befelé. Maga Hull belvárosa nagyon tetszetős, barátságos és nyüzsgő. Nekünk (mint sok magyarnak) nagyon bejön, hogy kikötője is van, még ha nem is tengeri, de legalább tengeröbli (na, megint nyelv újítok). Szép régi épületek, parkok tele szebbnél szebb virágokkal. És szerencsére mindent kényelmesen körbe lehet járni. Igyekszünk majd folyamatosan képekkel szolgálni.

Az egy hét alatt Umeddel (lakótársunk) is egyre többet tudunk beszélgetni. Nagyon érdekesek ezek a kurd emberek (Geripédia: a kurdok egy, a Közel-Keleten élő 25 milliós népcsoport, akiknek saját országuk, autonómiájuk nincsen, ám saját nyelvvel, írással és kultúrával büszkélkedhetnek). Kicsit visszahúzódó srác, de azért jól elvagyunk Vele is. Néha jön látogatóba egy két barátja (szintén kurdok), akik mind nagyon barátságosak és nyíltak. Pár napja egyikükkel hosszasan elbeszélgettem a magyar, illetve a kurd kultúráról és történelemről. Sokat megtudtam az itteni kurdok helyzetéről és hogy hogyan fogadták itt őket 10 évvel ezelőtt, amikor észak-angliában még nem volt megszokott a nem fehérbőrű emberek látványa. Nagy meglepetés ért, amikor Umeddel a kurd ételekről beszéltünk: Van egy töltött káposztával szinte teljesen megegyező ételük (a töltött paprikával is). Ráadásképpen tegnap a fazekában egy paprikás krumplival minimum testvéri viszonyt ápoló étel fortyogott. Ez már nem lehet véletlen.

Megtaláltuk Hull legfurcsább boltját tele maszkokkal és vicces tárgyakkal ...

A legizgalmasabbnak tűnő étterem.

Hull feltehetőleg egyetlen kenguru lakója Dzséelesz

Új szinten

2011.06.05.

3 hónap. Nem hittük volna, de eljött ennek a jól megszokott szakasznak a vége is. Nagyjából mindenki megegyezett abban, hogy itt valahogy gyorsan telik az idő. Körülöttünk már majdnem minden magyar elment. Ma eljött a mi napunk is.

És milyen folytatással? A farmról – farmra elméletben működik, gyakorlatban kb. 70 emberből 3 emberke kapott lehetőséget a folytatásra. Van, aki sajnos haza kellett ,hogy utazzon ,más folytatja az iskolát, van aki vissza fog jönni , más pedig csak nyaralni megy haza és van aki sok év után először most úgy döntött ,hogy inkább egy homokos tengerparton kipiheni az évek fáradalmait.

A mi új fejezetünk a városban folytatódik. Az őszre tervezett amerikai kalandunkról továbbra sem mondunk le és eljött számunkra is a „szerencsét próbálunk” és a „minden követ megmozgatunk”  ideje . A SOPS-ban töltött idő alatt megismertünk pár nem túl kellemes munkatársat, de így, a végére kiderült ,hogy  tényleg mindenhol vannak rendes ,segítőkész emberek. Az viszont már az életen múlik ,hogy keresztezzük-e egymás útját. Ez ügyben Gergő főnöke és másik kollégája tett nagyon sokat értünk. A főnöke sokszor említette, hogy tud szerezni szállást a városban, ha kell… és amikor szükségünk volt, 1 nap alatt lezavarta a randit. Egy kurd fiúval fogunk együtt lakni egy harmadik emeleti albérletben. A szoba akkora ,mint a karavánunk, fel van bútorozva és  össz-vissz olcsóbb ,mint a karaván. Ja és persze a belvárostól max.  5 perc sétára lakunk. Egyetlen megjegyzendő a lakással kapcsolatban a lakberendezése, ami abszolút a főbérlő igényeit kielégítő gyöngyház fényű barack színű tapétás és a szekrényünk rikító rózsaszín :) . A kolléga-hölgy pedig felajánlotta ,hogy segít költözködni és  befuvaroz minket az autójával. Nem mellesleg ő ajánlott munkaközvetítő cégeket is. Ezer hála!



Egy lengyel Agency-nél azonnal találtunk munkát. Nem túl magasröptű munka, de per pillanat szinte bárminek örülünk, ami pénzt hoz a házhoz. Egy húsüzemben fogunk dolgozni, nagyjából ugyanazt mint itt: címkézés, dobozolás. Az üzem nagyon komoly, beléptető kapuval, kerítés körbe, nagyjából úgy fest, mint egy börtön. A különbség csak annyi ,hogy itt a malacok visítanak ,nem a bűnözők. Mi minden bizonnyal már csak a kész terméket fogjuk látni ,de még így is élmény lesz megszokni az új munkát. Én (Livi) személy szerint  a sok-sok évnyi családolós disznóvágás után inkább kíváncsi vagyok ,mint undorodó.

Mi már nagyon várjuk, hogy végre városban lakjunk. Ez egy elég nagy és pozitív változás lesz a vidéki, rehabilitációs, karaván élet után. Persze igyekszünk a reális határt húzni a városi előnyök kiélvezésének.

A munkatársaktól többé-kevésbé könnyes szemmel fogunk elköszönni… valószínűleg, de hogy ne szakadjunk el a SOPS-tól teljesen, mondhatjuk ,hogy  beköltözünk az „utcájukba” . Igen, szinte minden SOPS-os ott fog lakni tőlünk pár háztömbnyire :)