USA - Anglia 3-7

2011. július 30.

Átléptük a 3 hetes lélektani határt. Ez azt jelenti, hogy 3 hét múlva utazunk az Egyesült Államokba és ebből kifolyólag izgalommal vegyes örömködéssel töltjük napjainkat. Az útitervünk már szinte teljesen készen van, repülőjegyek már megvéve, és külön ebből az alkalomból vettünk egy igazi Tesco-s mérleget, amivel majd megmérhetjük várhatóan igen súlyos csomagjainkat, hogy megfelelnek-e a légitársaság a csomagok maximális tömegével kapcsolatos szigorú elvárásainak. Ez az én esetemben valamivel könnyebb dolog (tipikus fiú-pakolás: egy nadrág, egy cipő meg néhány póló oszt’ jóvan), ám Livinek ez valamivel több problémát fog okozni. Szerencsére egy jó adag csomagot haza tudtunk küldetni kedves családommal, amit így utólag is köszönök.

Családom (Apám, Anyám, és mindenek előtt legeslegeslegeslegeslegjobban imádott ikertestvérem, Tamásbátya) látogatása igazi feltöltődést jelentett több értelemben. Ha az ember ilyen sok időt tölt el a családja nélkül, sok mindent átértékel. A velük eltöltött egy hétre már régóta vártam és szerencsére minden jól sikerült. Kiderült többek között az is, hogy kis városkánk, Hull szinte egyetlen turista-csalogató ereje a hihetetlenül hangulatos kis kocsmáiban/pub-jaiban rejlik. Remélem sikerült egy kicsit megtéríteni apámékat, és nem pont elijeszteni őket a méltán híres angol söröktől. De ezen kívül megnéztük Anglia egyik legmodernebb óceánáriumát (The Deep), amit minden erre járónak csak ajánlani tudok. Ellátogattunk Bridlington kikötővárosába, megcsodáltuk a beverley-i katedrálist és az élő történelem megtestesülését, York városát. 3 csodálatos napot töltöttünk Edinburgh-ban, Skóciában, ahol Zsuzsi unokatestvérem lakik családjával. Ezalatt a három nap alatt is olyan hatással volt ránk ez a mesés vidék, hogy elhatároztuk: Mindenképpen visszatérünk valamikor. Ha Angliában az ember érzi magán az élő történelem szelét, hát akkor Skóciában iszonyú szélviharral találja magát szembe. Habár minden nap esett az eső, ami arrafelé ugye nem ritka, mégis minden pillanatban éreztük, hogy egy igazán fantasztikus helyen vagyunk.  Utazásunkról Livi nagyszerű fotói tanúskodnak, aki közelebbi ismertségbe került egy helyi kopogó szellemmel.

Végre egyenesbe jöttünk munkahely-szempontból is. Egy szerencsés véletlennek köszönhetően értesültünk róla, hogy a kertészetben, ahol 3 hónapig dolgoztunk tavasszal, munkaerőt keresnek. Rögtön írtam egy gyors e-mailt az ottani főnöknek, és mire kettőt pislogtunk, már vissza is térhettünk korábbi munkahelyünkre. Így a maradék három hetünkben újra kertészkedhetünk, ami nagy megkönnyebbülést jelent a csak részben sikeres városi munkakeresési próbálkozásaink után.

Már azért ez a kis unalmas város is tartogatott számunkra valamit: Valamilyen rendezvény-szerűségbe csöppentünk kora délután, amelynek keretein belül sok kultúra jelent meg a maga sajátos konyhájával. Sokféle dolgot kóstolgathattunk meg, de az igazi attrakció az ebédünk lett végül. Vettünk egy kenguruburgert és egy struccburgert! Végeredményben finom volt, de ha nem tudtam volna, hogy kenguruburgert eszem, nem vágtam volna rá azonnal.

Ma este végre kicsit kimozdulunk itthonról. Egy itteni magyar barátunk mesélt egy jóféle rock/metál klubról, ahol szombatonként nagy bulik szoktak lenni. Ma este több honfitársunkkal erről személyesen fogunk meggyőződni.

Remélem otthon mindenkivel minden rendben, köszönjük azoknak, akik írtak, hogy mi a helyzet. Néha azért szoktam olvasni az otthoni dolgokról. Ahogy látom nem lesz még 4-es metró mire hazamegyünk, de legalább már le tudok majd szállni a Margitszigetnél a négyeshatos  villamosról. Ez is valami!