Animálok

Egészen pontosan 2 hete már, hogy átraktak minket (karavántársainkat meg még két magyart) egy másik üvegházba dolgozni, ami körülbelül 70 méterrel arrébb található, mint ahol eddig dolgoztunk. Egy kis szakmai észosztás: Eddig az úgynevezett TRANSPLANT-ban dolgoztunk, ahol tulajdonképpen a növénykék átültetését végzik kis cserépből nagy cserépbe, nagy cserépből még nagyobba, kis tálcáról nagy tálcára, nagy tálcáról még nagyobba satöbbi-satöbbi. Két hete meg minket hetünket átraktak az úgynevezett SOPS-ba (kellett a munkaerő), ahol a növényekből már a készterméket hozzuk létre. Csinosítgatjuk őket, letisztogatjuk őket, bedobozoljuk őket, elszállításra kész állapotba hozzuk őket. Egyszóval ami innen kikerül, az már a vásárlókhoz jut, szóval jól kell csinálni.

Az új helyre átmozgatásunk új emberek megismerésével járt, akik már régebb óta itt dolgoznak. A multinacionális kolléga-állomány itt is megvan. A fő-fő-főnök, Luke angol, az alatta lévő egyik főnök iraki, a másikról nem tudjuk honnan jött, de olyan indiai színű és Ámen-nek hívják (vagy lehet Émen, nem tudom,de kimondva  pont úgy hangzik mint a „Hey man!” ). Az alattuk lévő kisebb főnökök meg litvánok vagy lengyelek. Egészen elképesztő jelenség ez ami az egész angol gazdaságra igaz lehet: Ők bizony nem szeretnek ilyen üzemekben dolgozni, inkább átpasszolják az ilyen munkákat a kevésbé gazdag országok lakóira (ránk), és mi pedig örömmel elvégezzük ezt a munkát (jó pénzért, mi másért). Amúgy itt a SOPS-ban is az a helyzet, hogy vannak kifejezetten jó fej kollégák (némelyik egész nap ökörködik vagy táncol vagy énekel), és vannak kifejezetten bunkó kollegák (állandóan téged néznek rosszalló szemmel, siettetnek, lengyelül leszidnak, stb….Livi tudna róluk mesélni bőven). De összességében elmondható, hogy itt nincs akkora szigor, de viszont sokkal több munka van. Most vasárnap például 11 és fél órát melózunk ami igen csak kifacsarja az embert. Ráadásul tegnap Luke (nagyfőnök) közölte, hogy most jön csak a java…húha…De hát dolgozni jöttünk, nem nyaralni :D

12 napnyi folyamatos munka után szombaton kaptunk egy szabadnapot, ami már nagyon hiányzott. Szerencsére nagyon szép napsütéses idő volt, úgyhogy Livivel el is mentünk egy jó nagy sétára, ami közben megint új helyeket fedeztünk fel ezen a pompás vidéken. Fantasztikus, ahogy a tavaszt tapintani lehet a levegőben. Minden kivirágzott, kizöldült, mintha egy egészen más helyen lennénk már, mint ahova másfél hónapja megérkeztünk. Egy nagy séta maga volt az univerzális FELTÖLTŐDÉS. Livi ráadásul különleges élménnyel gazdagodott. Épp a kisváros szélén sétáltunk egy erdő fele, amikor arra lettem figyelmes, hogy egy itt nem ritka vendégnek számító üregi nyúl álldogál nekünk háttal a mezőn. Azonnal jeleztem Livinek, aki mintha egy titkos bevetésen lenne, csendben lopakodva lépésről lépésre megközelítette a nyuszit. Tudni kell ezekről, hogy fantasztikus érzékkel rohannak el a világ másik végére is, ha embert vagy ragadozót látnak. Ezért is számít nagy teljesítmények, hogy Livi 10 méterre meg tudta közelíteni a mit sem sejtő állatot, így végre egy igazi nyúlfotóval gazdagodott eddig sem elhanyagolható mennyiségű és minőségű képgyűjteménye.

Apropó állatfotózás. Karavánunk közelében gyakori vendég egy tőkés réce pár (egyszerűen szólva lány és fiú vadkacsa), akik múltkor, nem kevés önbizalommal, már az ajtónkig merészkedtek pár falat kenyér (Máténak barátomnak küldöm ezt a mondatot). Livi őket is megörökítette.

Pörög az élet és a munka, de másfél hónap után kijelenthetjük: Jól érezzük magunkat! És köszönjük mindenkinek, aki írt, vagy csak gondol ránk. Nekünk is nap, mint nap eszünkbe juttok. Nagy üdvözlet otthonra!!!