3. nap

2011.08.23

Harmadik napja vagyunk New York-ban, és meg kell, hogy mondjam: Kezdünk belejönni. Amit így 3 nap alatt megtudtunk a városról az az, hogy minden tekintetben óriási, hihetetlenül sokszínű, zsúfolt és tágas egyben, finom, hangos, világít és nagyon new-york-szagú. Ahány helyen csak felbukkan az ember a metróból, mintha egy teljesen más városban találná magát. Mégis van valami, amitől egy óriási egység kovácsolódik össze a kíváncsi utazó szemei előtt.

Első napunkon elhatároztuk, hogy belevetjük magunkat a sűrűjébe, hagy taglózzon csak le a látvány. Felszálltunk hát a kompra, és egy közel fél órás elképesztő panorámát nyújtó hajóút után partot értünk ezredmagunkkal Manhattan déli csücskén, az úgynevezett „Üzleti Negyedben”. A város legmodernebb, és legmagasabb felhőkarcolói itt találhatóak, valamint a város (illetve az ország, vagy még inkább a világ) pénzügyi és gazdasági központja. Az a kép élt eddig bennünk, hogy itt majd komoly tekintetű, munkába rohanó fekete öltönyös emberek tömegével fogunk találkozni, akik egyik kezükben mobiltelefont, másik kezükben aktatáskát, harmadik kezükben egy szendvicset, negyedik kezükben pedig az aznapi Wall Street Journal újságot tartják. Ehelyett mindenhol csak turisták, akik egy felhőkarcolónál talán csak egy ilyen „nagyon jellemző” üzletembert szeretnének jobban lencsevégre kapni. Amúgy nagyon könnyű ám itt kiszúrni a turistákat: Aki folyamatosan felfelé nézeget, az az. Ám hazudnék, ha azt mondanám mi nem ezt tettük. Elképedve bámultuk a hatalmasabbnál hatalmasabb épület-óriásokat, amik a zsúfoltabb utcákról még a napfényt is teljesen kizárják (kivéve persze délben). Egy egész nemzet tragédiájának árnyéka borul még így 10 év után is a Világkereskedelmi Központ hűlt helyére, ahol most óriási építkezések zajlanak. Az új WTC félig már kész is van. Az egész napot a városban sétálással töltöttük, de azért a végén időt szakítottunk at Amerikai Őslakosok Nemzeti Múzeumára is. Érdekes, hogy az egyik indián nyelvben az Föld, vagy Apaföld szó megegyezik a magyar ’Apu’ szóval.

Tegnap a város egy egészen más arcát mutatta nekünk, amikor metróra szállva meglátogattuk a Central Park északi részét. Reggelizni pedig az útikönyvünk által javasolt „Hungarian Pastry Shop” nevű helyre mentünk. Ez gyakorlatilag egy magyar pékség és cukrászda keveréke akar lenni, és találtunk is Dobos-tortát, almás-pitét (négyzet alakú), meggyes rétest is. Az eladók hallották, ahogy beszélünk egymással és rögtön rákérdeztek: Magyarok vagytok?. Mi válaszoltuk, hogy igen és a személyzet magyar tagjairól érdeklődtünk. Kiderült, hogy náluk csak a szakács magyar, de gondoltuk az nekünk elég is lesz, így hát vettünk is egy-egy rétest meg pitét is (a kakaós csiga hiánya azért fájt egy kicsit). A túrós rétes finom volt, csak éppen nem volt túrós rétes. Történetesen azért, mert szegény amcsik nem igazán tudják, mi fán terem ez a fura túró nevezetű dolog. Helyette az amúgy tisztességes rétestésztába cukrozott sajtkrémet tettek. Az összhatás igazán érdekesre sikerült, és végül is ehető volt, szóval semmi panasz. Ha túrót látok, majd szólok : ). A Central Parkban találtam egy igazi agyonhasznált baseball-labdát, amit önkényesen elraktam szuvenírnek (marad így is bőven az amerikaiaknak), majd Livivel gyakoroljuk a dobásokat. A Central Park körüli városrész (Upper West Side és Upper East Side) teljesen más hangulatot áraszt, mint az Üzleti Negyed. Itt tágas sugárutak, parkok, igazán szép épületek (sok tűzlépcsővel persze) vannak, igazán élhető terület. Természetesen ellátogattunk a minden képeslapon szereplő híres Times Square-re is. Rengeteg ember, szemfájdítóan sok  kivetítő reklámokkal, ám mégis varázslatos. Lehet utálni, lehet imádni, lehet megvetni és lehet isteníteni. Mindenkiből másmilyen hatást fejt ki, de mindenképpen hatással van az emberre. Nekem egy hipermodern hangya-társadalom jutott eszembe róla, Livinek pedig egy focipálya méretű fotó-téma. Kinek mi, el lehet dönteni : )

Mai napunk első felét egy Modern Művészeti Múzeumban töltöttük, azután hazajöttünk, hogy erőt gyűjtsünk a ma esti programra: Este 10-re jegyünk van a város egyik legmagasabb épülete,  Rockefeller-központ tetején lévő kilátóba, hogy 70 emelet magasból megszemléljük a várost éjszakai pompájában. Hamarosan indulnunk kell, szóval megyek és felébresztem a közben álomba merülő Livit.