Az utolsó felvonás

2011.08.17

Elérkezett az angliai mini életünk utolsó szakasza is. Amint azt már korábban írtuk újra a virág iparban kezdtünk el dolgozni. Vegyes ,de többnyire pozitív élmény volt ezeket az arcokat újra látni és mint városlakók ez alkalommal igazi SOPS-osként töltöttük el ott az elmúlt 3,5 hetet. Ja, és  a kis főnök fuvarozott  minden reggel.

A frissen locsolt liliomok  tisztítás, címkézés és dobozolás előtt.

Gergő ugyanott folytatta a munkát ,ahol Június  5-én abbahagyta ,én (Livi) pedig az elején a soron dolgoztam ,mint mezei munkás… aminek örültem is .De ez az állapot nem tartott sokáig, mert ( kis főnök által megfogalmazva) az összes használható ember elment 1-2-3 hétre nyaralni.  Igen ,egyszerre … ˙(:

Hát így esett ,hogy  újra minőség ellenőrzést csináltam, majd gyorsan a nyakamba varrták a  team leaderkedést, az adminisztrációt és minimális szinten még a supervisor-ködést is. A női intrikák ezúttal  sokkal erősebben kijöttek, mivel a többség nem tudta ,hogy mi bizony az USA-ba utazunk innen .Ráadásul 4 héten belül.  Egy szó ,mint száz, nem volt zökkenés mentes , viszont nagy könnyebbség volt ,hogy cserébe  kevés megrendelés jött ez idő alatt, így hál’ istennek nem kellett a rohanással számolni. Számomra plusz „izgalmat” jelentett az is, hogy a Nyaraló tömeg miatt ideiglenesen munkaügynökségesek kezdtek el dolgozni nálunk, akik természetesen semmit nem tudtak és nem azt csinálták ,amit kellett volna .

Ha valaki azt hiszi ,hogy a boldog viszontlátás automatikusan szüli az összehaverkodást és beszélgetést ,az nagyrészt téved. Örültünk a jól ismert arcoknak ,de pillanatok alatt kiderült ,hogy  semmi nem változott. Van aki ugyanolyan haszontalan, van ,aki ugyanolyan lusta, van aki még mindig folyamatosan énekel munka közben ,van aki még mindig utál, van aki még mindig gyorsan és szépen dolgozik, és van aki még mindig tisztességes. Aztán akad olyan is ,aki negatívba fordult át és van aki pozitívba. 

 Véget ért a muskátli szezon...4-5 raklapnyi egészséges cserepes virág a kukára várva

 a napon szétégett ibolyákkal karon öltve. Az összképet a budi teszi teljessé :)

Összegzésképpen elmondhatom ,hogy rövid ,de felelősségteljes és produktív idénymunkások voltunk. Hogy az elkövetkezendő 1-1,5 hétben mi lesz ott nélkülünk ,azt talán csak az Isten tudja ,de a mai nap délután 16:16 perctől fogva ez már másnak fog fejfájást okozni. Mi pedig hátralévő 2 napban  szellemileg és fizikailag felkészülünk  a 2 hónapos  nyaralásra. Megvettük a Tesco gazdaságos mérleget a bőröndök ellenőrzéseképp és kiürítettük a konyhát is ..ez utóbbi nagyon kellemes tevékenység volt  (:

Mivel legközelebb az Egyesült Államokból jelentkezünk leírok egy kevéske információ az utazásról:  szombaton ,helyi idő szerint reggel 5-kor indul a vonatunk és délben indul a gépünk Londonból.

Puszi mindenkinek !

 Rodeó-Gegőa Palet-truck Ura

 És én a frissen szőkített hajammal a nem színhű képen :)

USA - Anglia 3-7

2011. július 30.

Átléptük a 3 hetes lélektani határt. Ez azt jelenti, hogy 3 hét múlva utazunk az Egyesült Államokba és ebből kifolyólag izgalommal vegyes örömködéssel töltjük napjainkat. Az útitervünk már szinte teljesen készen van, repülőjegyek már megvéve, és külön ebből az alkalomból vettünk egy igazi Tesco-s mérleget, amivel majd megmérhetjük várhatóan igen súlyos csomagjainkat, hogy megfelelnek-e a légitársaság a csomagok maximális tömegével kapcsolatos szigorú elvárásainak. Ez az én esetemben valamivel könnyebb dolog (tipikus fiú-pakolás: egy nadrág, egy cipő meg néhány póló oszt’ jóvan), ám Livinek ez valamivel több problémát fog okozni. Szerencsére egy jó adag csomagot haza tudtunk küldetni kedves családommal, amit így utólag is köszönök.

Családom (Apám, Anyám, és mindenek előtt legeslegeslegeslegeslegjobban imádott ikertestvérem, Tamásbátya) látogatása igazi feltöltődést jelentett több értelemben. Ha az ember ilyen sok időt tölt el a családja nélkül, sok mindent átértékel. A velük eltöltött egy hétre már régóta vártam és szerencsére minden jól sikerült. Kiderült többek között az is, hogy kis városkánk, Hull szinte egyetlen turista-csalogató ereje a hihetetlenül hangulatos kis kocsmáiban/pub-jaiban rejlik. Remélem sikerült egy kicsit megtéríteni apámékat, és nem pont elijeszteni őket a méltán híres angol söröktől. De ezen kívül megnéztük Anglia egyik legmodernebb óceánáriumát (The Deep), amit minden erre járónak csak ajánlani tudok. Ellátogattunk Bridlington kikötővárosába, megcsodáltuk a beverley-i katedrálist és az élő történelem megtestesülését, York városát. 3 csodálatos napot töltöttünk Edinburgh-ban, Skóciában, ahol Zsuzsi unokatestvérem lakik családjával. Ezalatt a három nap alatt is olyan hatással volt ránk ez a mesés vidék, hogy elhatároztuk: Mindenképpen visszatérünk valamikor. Ha Angliában az ember érzi magán az élő történelem szelét, hát akkor Skóciában iszonyú szélviharral találja magát szembe. Habár minden nap esett az eső, ami arrafelé ugye nem ritka, mégis minden pillanatban éreztük, hogy egy igazán fantasztikus helyen vagyunk.  Utazásunkról Livi nagyszerű fotói tanúskodnak, aki közelebbi ismertségbe került egy helyi kopogó szellemmel.

Végre egyenesbe jöttünk munkahely-szempontból is. Egy szerencsés véletlennek köszönhetően értesültünk róla, hogy a kertészetben, ahol 3 hónapig dolgoztunk tavasszal, munkaerőt keresnek. Rögtön írtam egy gyors e-mailt az ottani főnöknek, és mire kettőt pislogtunk, már vissza is térhettünk korábbi munkahelyünkre. Így a maradék három hetünkben újra kertészkedhetünk, ami nagy megkönnyebbülést jelent a csak részben sikeres városi munkakeresési próbálkozásaink után.

Már azért ez a kis unalmas város is tartogatott számunkra valamit: Valamilyen rendezvény-szerűségbe csöppentünk kora délután, amelynek keretein belül sok kultúra jelent meg a maga sajátos konyhájával. Sokféle dolgot kóstolgathattunk meg, de az igazi attrakció az ebédünk lett végül. Vettünk egy kenguruburgert és egy struccburgert! Végeredményben finom volt, de ha nem tudtam volna, hogy kenguruburgert eszem, nem vágtam volna rá azonnal.

Ma este végre kicsit kimozdulunk itthonról. Egy itteni magyar barátunk mesélt egy jóféle rock/metál klubról, ahol szombatonként nagy bulik szoktak lenni. Ma este több honfitársunkkal erről személyesen fogunk meggyőződni.

Remélem otthon mindenkivel minden rendben, köszönjük azoknak, akik írtak, hogy mi a helyzet. Néha azért szoktam olvasni az otthoni dolgokról. Ahogy látom nem lesz még 4-es metró mire hazamegyünk, de legalább már le tudok majd szállni a Margitszigetnél a négyeshatos  villamosról. Ez is valami!

Kicsiben gyógyszer, nagyban DÓ ANDRÁS

A címben szereplő súlyos emberiség ellenes szóviccért mindenkitől elnézést kérünk ! Tehát...

Már 3 hét eltelt a legutóbbi bejegyzésünk óta. Ez úton is elnézést kérünk a hűséges olvasóinktól : ) . Sok új élmény került a tapasztalat listára azóta, ami 3 hét kotlás után készen áll közlésre : )

A legutóbbi bejegyzésben említett induction-re végül elmentünk. Izgalommal telve, az új ismeretlenre felkészülve beültünk a kicsiny induction szobába.  Ez az ügynökség már egy hajszálnyival felkészültebb volt . A bemutatás maga 2 videón keresztül zajlott le, papíron megkérdezték a fontosabb infókat ,mint cipőméret ,mely napokon és napszakokban tudnánk dolgozni, stb . Akár azonnal is kezdhettünk volna ,de párként nehéz volt minket csak úgy elhelyezni. A közvetítő nőci azt mondta napokba telhet ,míg elhelyeznek minket. A variációk száma nem volt túl nagy ,mert a 12 órás (igen, 12) műszakoknak köszönhetően a választási lehetőségek  a reggeli műszak (reggel 6-tól este 6-ig) ,az esti műszak( este 6-tól reggel 6-ig) illetve a hétköznap és hétvége voltak. Aztán még aznap este hívtak ,hogy holnap kezdünk. Juppí!

A melót nem csak úgy, a mélybe dobva kezdtük el ,hanem szinte idegenvezetést tartottak nekünk a belépéstől a hova rakd a cipődet-en át a legapróbb részletekig . A hely hihetetlen tiszta és a munka területén  kellemes ,de 1-2 óra után fárasztó meleg van. A linoleumnak más színe van ott ,ahol munkaruhában  és színe ott,ahol utcai ruhában tartózkodhatunk. Csak hogy biztos eljusson mindenki agyáig.Minden sarkon vannak eldobható munkaruha kellékek ,mint hajháló ,szakállvédő, cipőre húzható szatyor-zokni, füldugó,gumikesztyű . Biztosítják azt is ,hogy úton út félen fertőtleníthesd a kezed ( de sebbe nem érdemes kenni… ), külön alkoholos kendő a „szennyeződött” munkacipőnek, külön cipzáras szatyor a kajának , szépek felakasztgatott munka ingek és nadrágok alattuk pedig eldobható, könnyen kezelhető majdnem-papír-de-átlátszó-anyagú overálok. Jah, és hideg ivóvíz is ki van rakva  pohárral együtt. Az egész helyen látszik, hogy rendben és tisztán van tartva, ami nagyban javítja a gyár hangulatát.

Nem utolsó szempont , hogy 40 perc sétára van tőlünk, nem pedig 1 órányi autózásra …

Habár az ügynökségnél kikötötték, hogy jól kell tudni angolul, rá kellett jönnünk ,hogy a kedves ismerősünknek igaza volt ,mikor azt mondta ,hogy ez a legjobb/könnyebb munka a városban. Annyira egyszerű munkákat kaptunk, hogy azt még egy csimpánz is meg tudta volna csinálni, nemhogy angolul tudó,dolgozni akaró  bevándorlók.

A munka lényege nagyvonalakban: futószalagon megy a cucc és ami el van dőlve ,vagy hibás (benyomódott ,hiányzik vmi róla , stb) azt fel kell állítni ,vagy épp kivenni a sorból és a selejtbe dobni. Ez lehetett üres flakon, kupak, mérőkupak, rosszul címkézett/megtöltött flakon, bedobozolt termék, tehát minden. A meló jónak hangzik, de az ember 2-3 nap után besokall a primitívségétől ,hacsak nem kezdi a saját területének egyre nagyobb területét ellenőrizni ,ami mondhatni mindenkinek jó ,mert én elfoglalom magam ,a sorfelelős főnöknek meg annyival kevesebb dolga van ,plusz, ha elég aktív és hasznos az ember,akkor előnyére válhat, vagyis visszahívhatják állandó dolgozónak.

Az első két napunk fantasztikusan és egyben borzalmasan telt. Melyik munka jobb a fizetett pihenésnél? .. Hát igen. A gépeket át kellett állítani az új termékhez illően és ez órákat vett igénybe. A főnökök a gépészeket kukkolták, a dolgozók meg halálra unták magukat. Szuper nem? Az elején igen, aztán amikor órákkal később nem tudsz mit kezdeni magaddal mert unalmadban már végigsuvickoltad a gépsort és még le sem tudsz ülni,akkor kiütközik a tény, hogy igen, a semmit tevés is tud kimerítő lenni. És ennél a pontál azt hihetné az ember ,hogy akkor a fene se kíván másnap reggel  felkelni és itt megjelenni ,de ez nem így van. Az ,hogy az üzem tisztán/szépen rendben van tartva, hogy a főnökök normálisak,rendesek, a munkások pedig angolt beszélő és szemmel láthatóan IQ évezredekkel jobb szinten álló,Értelmes emberek nagy százalékban megszépíti a melót. Szinte minden reggel átbeszéltük, hogy egyikünkben sincs „nem akarok odamenni” érzés. És ez sokat jelent.

Mi a folyadék részlegre kerültünk és saját szemünkkel megfigyelhettük a gyártás folyamatát. Aki szereti a „Hogyan készült?” című műsort a Discovery Channel-en ,annak tetszene ez is. A mi sorunk egy megfázás elleni, kék,  áfonyás gyerek-szirupot gyártott ,így az egész soron tömény, nyálcsorgató, édes-savanyú cukorka illat terjengett. Megkóstoltuk Gergővel… bár ne tettük volna. Szörnyű íze van,legjobban az égetett cukorhoz hasonlít csak még SOKKAL ROSSZABB :D . Ezen a helyen szigorúan veszik a higéniát és minden,ami hibás, ill földre pottyant dolgok ki kell dobi. Az elején furcsa volt, hogy milyen eszméletlenül sok szemetet termel egy ilyen modern gyár, de később kibökték ,hogy elvileg minden újrahasznosításra kerül, még a szirup is. Külön hordóba kell kiöntögetni egyesével egy jól eldugott helyen… na ekkor kóstoltunk bele. Gergő tisztességesen meghúzta az üveget, engem viszont annyira kíváncsivá tett az illat ,hogy első nap a gumikesztyűmet  nyaltam meg teli üveg híján:D

Íme a Mucinex!

A gyümöcsökön csúszkáló takony és a förtelmes íz biztos párosítása minden gyermek kedvencévé teszi ezt a szirupot

Szóval ledolgoztuk a heti 4 napunkat ,de a következő hétről még nem tudtak infókat mondani. Ez is ideiglenes munka volt, így 1-2-3 hétnél tovább nem tudták biztosítani a helyünket. Nekünk azonban igen fontos kérdés volt a következő heti munkabeosztásunk ,mivel  már hétfőn megérkezett Gergő családja a 8 napos látogatásra. A közvetítő végül nem hívott minket vissza és nem tudtak konkrétumokkal szolgálni. Mi viszont akkor már azon állásponton voltunk, hogy ha behívnak azért jó, ha nem hívnak azért jó. De hogy munka helyett mivel ütöttük el az időt, az már egy másik történet  : )

Képes történet. A családdal tett Skóciai utazásunkról képes beszámolót ITT nézegethetitek meg. Sok-sok kép és leírás egy helyen!

U.I.:Sokat gondolunk ám hazafelé : )

A két hentes meló

2011.06.25

Most töltjük harmadik hetünket ebben a városban.20-30-50 évnyi élettapasztalathoz nem elég, de a sikeres folytatáshoz igen. Többé-kevésbé. Amióta elszakadtunk a Colettától  önállóan keresünk munkát az munkaközvetítők hálóján keresztül.

Elsőre könnyűnek hangzik : menj be , regisztrálj és majd visszahívnak. A valóságban azonban a statisztikanövelő begyűjtés érvényesül. Bemész, lehet ,h lengyelül szól hozzád a munkaközvetítő aztán regisztráció helyett beírod a neved a táblázatba és elköszönnek a  „ ha szükségünk lesz rád, felhívunk” mondattal. És sosem hívnak. Vagy épp fel sem veszik a telefont. Vagy azt mondják egy félórája kellett volna telefonálni és hívd fel őket holnap ,újra. Na ezért fogadtuk meg a jó tanácsokat és kopogtunk be kb 15 ügynökséghez. Hamar kiderült, hogy melyik az abszolút esélytelen iroda és melyik a munkát ténylegesen ajánló/adó.

A munkaadás procedúrája valahogy így megy: az ügynökségnél igent mondasz, ők adnak egy időpontot, amikor megejtik az u.n. „induction”-t. Az induction-ön alá kell írnod a papírokat, a szabályzatokat, majd  képek, kérdőív,szöveg formájában ismertetik a gyárra vonatkozó szabályokat, tiltásokat. Ha a gyár megbízható, akkor helyszínen azt is megmondják mikor kezdesz. Biztosítanak buszjáratot oda-vissza  és munkaruhát is kapsz. Első alkalommal nem volt akkora szerencsénk, hogy el is kezdjük a munkát. Nem kevés ráfordítással elmentünk a prestoni húsgyárba, aláírtunk mindent, de a kezdéssel kapcsolatos részleteket már nem sikerült kisajtolni az ügynökségből és mire válaszoltak a „mikor kezdhetünk” kérdésre, már nem volt szükség ránk. Szerencséjükre azonnal ajánlani tudtak egy másik, de ugyanolyan kaliberű munkát. Mi természetesen Dolgozni Akarunk, így hát azonnal igent mondtunk.

Kedden el is mentünk az induction-re. Mikor indul a busz? Hajnal 4:15. Számolgattunk, miért… hát azért,mert a reggeli műszak 6kor kezdődik. Ja, igen… azt elfelejtettem mondani ,hogy a gyár tőlünk 1 órányi buszozásra van. Volt szerencsénk megismerkedni egy magyar lánnyal, Mártival aki velünk együtt jelentkezett a munkára és kiderült ,hogy autóval fog munkába járni. A későbbiekben vele mentünk minden nap dolgozni. Ezúton is köszönjük Neked a segítséget ,tanácsokat !

A dolgozókkal mentünk, tehát ott  végig is kellett várnunk a 8 órát. A gyár úgy néz ki ,mint egy börtön ,de nagy pozitívum volt számomra ,hogy a prestoni gyárral ellentétben itt nem volt az udvarban disznószaggal keveredő nyershús szag és itt nem hallottunk malacvisítást sem. Így azért egy kicsit könnyebben léptem át a kaput… (Livi). Az induction 6 órás volt orvosi vizsgálattal együtt: NEM látok roszul,NINCS vérnyomás problémám, NINCSENEK izületi gondjaim, NEM vagyok őrült ,sem fertőző beteg, NEM volt emésztési gondom az elmúlt  időszakban, NINCS ekcémám és minden kérdésre a válaszom a NO :)

Már másnap reggel elkezdtük a munkát. Kaptunk gumicsizmát , kobakfedőt, füldugót ( és néhányunk kapott zöld hentes kötényt is)– ezek az állandó munkaruhák ,amik mindig a saját szekrényünkben vannak- és adtak még fehér pizsamát, hajhálót, textilkesztyűt, gumikesztyűt ,eldobhatós kötényt (ezt csak akkor ha a csupasz hússal dolgoztunk) – ezeket minden nap  ki kellett cserélni. Új kesztyűket csak a régiért cserébe adtak,a többit viszont szabadon vihettük. A ki-be jelentkezés egy vonalkódos kártyával történt. Szerencsére rengeteg helyen volt „csekkoló gép” és ott csekkoltunk , ahol akartunk, így nem kellet átmenni a hűtőházas labirintuson a kijelentkezésért. Első nekifutásra már az első elágazás után elvesztettük a fonalat, hogy merre is megyünk igazából, de egy héttel később,mikor 10 percet kóvályogtunk egy teljesen idegen részlegen egy kereszteződésben, rájöttem ,hogy mi még könnyű útvonalas részlegen dolgoztunk. Eközben mindenhol hideg van , több száz kilós tároló ládákat tologatnak a folyosókon és a munkának köszönhetően min. 90%-ban  férfiak a dolgozók, akik sziréna módjára elkezdenek visítani és ujjongatni ,ha egy nő átsuhan a „hentes csarnokon” . A tény viszont ,hogy  még ebben a bolond maskarában is kiszúrják a kevésbé jeti-szerű nőket és tetszésüket nyilvánítják , önmagában lenyűgöző dolog :) Főleg, mert bármi féle smink ,körömlakk, parfüm és dezodor viselése tilos. Mellesleg minden terembe lépéskor kezet kell mosni, meg munka előtt, munka után, wc után (plusz az össze teremben), meg étkezés után és egyfolytában.

Még ha  az ember fel is van készülve a tonnányi nyershús látványára, akkor is sokkoló a valós tény ,amikor meg kell fogni és kicsúszik a kezeim közül és könyékig nyálkás vagyok és az arcomba,szemembe, számba csapódik. Mi a disznó – comb - rúd soron dolgoztunk és a Tesconak készítettük az akciós termékeket. Gergő a becsomagoltakat címkézte a sor egyik végén, én pedig a húst összefogó madzagokat igazgattam –korrigáltam –pótoltam és a husit letisztogattam a sor másik végén. A sor valahogy így működött: a rendes brit pali berakja a 9-10 kg-os comb darabokat(hús + bőr) a madzagoló gépbe,az onnan kicsúszó kötözött húst 2-3 hentes 2-3 kg-os darabokra  vágja ,a futószalagon az orrom elé kerülőket én rendbe rakom, innen egy másik ember zacskóba rakja, majd egy következő  a csomagoló gépbe rakja ( légmentesíti a zacsit és összeolvasztja a száját). A húst leméri egy másik gép, felkerül az első címke , megradarozzák ,hogy ne legyen benne fém ,rákerül a következő címke és a legvégén kiselejtezik a hibásakat, amik visszakerülnek hozzám. Ez így egy normálisan működő munkafolyamatnak hangzik ,de ezt is lehet úgy csinálni ,hogy az emberben a káosz érzetet és az idegességet növelje. A csomagoló gép nem légmentesít, a hentes dobálja a húst ,ezért az teljesen szétesik, nem lehet zacskózni, elfogy a gépben a cérna,tele a futószalag és még ráöntenek 1 láda hibás terméket és mindezek tetejébe még 5-6 főnök/ellenőr is ujjal méregeti az amúgy teljesen lényegtelen madzagtávolságot.

Szünetünk csak 1x félóra volt, amiből általában 10-15 percet a közlekedés és a ruhalevétel vett el. A gyár területére tilos bármi olyan ételt bevinni, ami mogyorót tartalmaz. Emellett szinte - kirúgással jár a dohány  és öngyújtó bevitele és még a rágógumit is felírják.

A délutáni műszakban az utolsó 2 órát mindig máshol töltöttük,szóval  bepillanthattunk más munkafolyamatokba is.Így próbáltuk kis milyen bacon zacskózás, darálthús / disznóláb/ 10kg-os húsok pakolása/dobozolása, az óriás tároló ládák tisztítása egyéb velejárókkal együtt ,valamint a fridzsiderben semmittevés.

Nehezen ,de eltelt egy teljes hét is ezen a munkahelyen. Mindahányunk vegyes érzelmekkel élte túl a napokat. Pénteken azonban közölték ,hogy jövő hétre nem tudnak munkát adni nekünk, de ha kellünk szólnak. Mi azonban azóta sem adtuk fel az egyéb munkák keresését .Ennek köszönhetően már kedden egy másik induction-re mehetünk. Egy gyógyszergyárba keresnek munkaerőt  és bár ők ugyanúgy nem tudják biztosítani ,hogy állandó-folyamatos munkát adnak ,nagy előnyük az ,hogy Hull belvárosában van a gyár. Remélem a lehető leghamarabb elkezdhetjük az új melót...

..hogy a szeptemberünket ilyen környezetben tölthessük :)

Város - lakás

2011.06.12

Eltöltöttük első hetünket itteni városlakóként. Meg kell, hogy mondjam: Még mindig nem tudtam teljesen megszokni a dolgot 3 hónapnyi teljes külvilágtól való elzártság után. Még mindig el kezd kicsit zúgni a fejem, amikor egy plázában Livire várva (végre matathat mindenféle ruhaboltokban) az áramló angolembertömeget figyelem. Nem akarok itt álszentkedni, hiszen városi ember volnék én is, de ez valahogy más. Hiába voltunk kint a semmi közepén 3 hónapig, valahogy mégis néha visszavágyom oda. Ugyanolyan oknál fogva van ez így, mint ahogy egy városban járva mindig a parkok vonzanak a leginkább. Lehet, hogy a természethez való ősi kötődés tör előre bennünk időről-időre? Persze Livivel mindig megtaláljuk a módját, hogy kitisztítsuk a mostanában sokszor túlterhelt fejünket. Szerencsére Hull a zöldebb angol városok közé tartozik, így minden alkalmat megragadunk, hogy fák közé kerülve egy csábító füvesebb területen elheverjünk. Zöld Béke.

Na de hogy gyakorlatiasabb, információközpontúbb beszámolóval is szolgáljak, jöjjön a helyzetjelentés: Egy 14 emeletes panelházban lakunk közös albérletben egy nagyon kedves, ám annál visszahúzódóbb kurd sráccal, Umeddel. Eddig egyedül lakott itt, de különböző finanszírozási okok miatt úgy döntött, egy üresen álló szobáját kiadja valakinek. Nagyon baráti áron éldegélünk így egy igazán megfelelő méretű szobában egy több mint megfelelő méretű ágyban. A karavánban lévő ágyhoz képest (amiről lelógott a lábam) ez maga a Mennyországy (remélem vettétek a szópoént gyerekek, tudom, mennyire hiányzik már Nektek). Legszívesebben állandóan ezen feküdnénk.

Ám sajnos nem feküdni jöttünk ide, hanem munkát keresni. Ez ügyben rengeteg tapasztalattal, ám kevés örömhírrel lettünk gazdagabbak. Jelenleg mintegy 15 munkaügynökséghez vagyunk regisztrálva, amik úgy működnek, hogy leadod az adataidat, önéletrajzodat és kitöltetnek veled pár nyomtatványt, majd hazamész és várod, hogy hívjanak. Mindegyik ügynökség több száz munkahellyel kecsegtet, de a valóságban ez nagyon nem így működik. Egy hete regisztráltuk vagy 6 helyre, és eddig csak egyik jelzett vissza, hogy van munka. Ez fogjuk megragadni más választásunk nem lévén. Elvileg jövő héten kedden kezdünk egy Bacon gyárban (izgalmasan hangzik nem?). Egy hét után azt kell, hogy mondjam: Most a Bacon gyár is jobb, mint a semmi. Reméljük munka-fronton hamarosan jobb hírekkel tudunk szolgálni.

Természetesen 3 hónap szinte folyamatos munka után nagy szükségünk volt erre az egy hét nyugalomra. Időnk nagy részét a város felfedezésének szenteltük. Nagyon kényelmes, hogy albérletünk 5 perc sétányira van a városközponttól, így nem kell buszoznunk befelé. Maga Hull belvárosa nagyon tetszetős, barátságos és nyüzsgő. Nekünk (mint sok magyarnak) nagyon bejön, hogy kikötője is van, még ha nem is tengeri, de legalább tengeröbli (na, megint nyelv újítok). Szép régi épületek, parkok tele szebbnél szebb virágokkal. És szerencsére mindent kényelmesen körbe lehet járni. Igyekszünk majd folyamatosan képekkel szolgálni.

Az egy hét alatt Umeddel (lakótársunk) is egyre többet tudunk beszélgetni. Nagyon érdekesek ezek a kurd emberek (Geripédia: a kurdok egy, a Közel-Keleten élő 25 milliós népcsoport, akiknek saját országuk, autonómiájuk nincsen, ám saját nyelvvel, írással és kultúrával büszkélkedhetnek). Kicsit visszahúzódó srác, de azért jól elvagyunk Vele is. Néha jön látogatóba egy két barátja (szintén kurdok), akik mind nagyon barátságosak és nyíltak. Pár napja egyikükkel hosszasan elbeszélgettem a magyar, illetve a kurd kultúráról és történelemről. Sokat megtudtam az itteni kurdok helyzetéről és hogy hogyan fogadták itt őket 10 évvel ezelőtt, amikor észak-angliában még nem volt megszokott a nem fehérbőrű emberek látványa. Nagy meglepetés ért, amikor Umeddel a kurd ételekről beszéltünk: Van egy töltött káposztával szinte teljesen megegyező ételük (a töltött paprikával is). Ráadásképpen tegnap a fazekában egy paprikás krumplival minimum testvéri viszonyt ápoló étel fortyogott. Ez már nem lehet véletlen.

Megtaláltuk Hull legfurcsább boltját tele maszkokkal és vicces tárgyakkal ...

A legizgalmasabbnak tűnő étterem.

Hull feltehetőleg egyetlen kenguru lakója Dzséelesz

Új szinten

2011.06.05.

3 hónap. Nem hittük volna, de eljött ennek a jól megszokott szakasznak a vége is. Nagyjából mindenki megegyezett abban, hogy itt valahogy gyorsan telik az idő. Körülöttünk már majdnem minden magyar elment. Ma eljött a mi napunk is.

És milyen folytatással? A farmról – farmra elméletben működik, gyakorlatban kb. 70 emberből 3 emberke kapott lehetőséget a folytatásra. Van, aki sajnos haza kellett ,hogy utazzon ,más folytatja az iskolát, van aki vissza fog jönni , más pedig csak nyaralni megy haza és van aki sok év után először most úgy döntött ,hogy inkább egy homokos tengerparton kipiheni az évek fáradalmait.

A mi új fejezetünk a városban folytatódik. Az őszre tervezett amerikai kalandunkról továbbra sem mondunk le és eljött számunkra is a „szerencsét próbálunk” és a „minden követ megmozgatunk”  ideje . A SOPS-ban töltött idő alatt megismertünk pár nem túl kellemes munkatársat, de így, a végére kiderült ,hogy  tényleg mindenhol vannak rendes ,segítőkész emberek. Az viszont már az életen múlik ,hogy keresztezzük-e egymás útját. Ez ügyben Gergő főnöke és másik kollégája tett nagyon sokat értünk. A főnöke sokszor említette, hogy tud szerezni szállást a városban, ha kell… és amikor szükségünk volt, 1 nap alatt lezavarta a randit. Egy kurd fiúval fogunk együtt lakni egy harmadik emeleti albérletben. A szoba akkora ,mint a karavánunk, fel van bútorozva és  össz-vissz olcsóbb ,mint a karaván. Ja és persze a belvárostól max.  5 perc sétára lakunk. Egyetlen megjegyzendő a lakással kapcsolatban a lakberendezése, ami abszolút a főbérlő igényeit kielégítő gyöngyház fényű barack színű tapétás és a szekrényünk rikító rózsaszín :) . A kolléga-hölgy pedig felajánlotta ,hogy segít költözködni és  befuvaroz minket az autójával. Nem mellesleg ő ajánlott munkaközvetítő cégeket is. Ezer hála!



Egy lengyel Agency-nél azonnal találtunk munkát. Nem túl magasröptű munka, de per pillanat szinte bárminek örülünk, ami pénzt hoz a házhoz. Egy húsüzemben fogunk dolgozni, nagyjából ugyanazt mint itt: címkézés, dobozolás. Az üzem nagyon komoly, beléptető kapuval, kerítés körbe, nagyjából úgy fest, mint egy börtön. A különbség csak annyi ,hogy itt a malacok visítanak ,nem a bűnözők. Mi minden bizonnyal már csak a kész terméket fogjuk látni ,de még így is élmény lesz megszokni az új munkát. Én (Livi) személy szerint  a sok-sok évnyi családolós disznóvágás után inkább kíváncsi vagyok ,mint undorodó.

Mi már nagyon várjuk, hogy végre városban lakjunk. Ez egy elég nagy és pozitív változás lesz a vidéki, rehabilitációs, karaván élet után. Persze igyekszünk a reális határt húzni a városi előnyök kiélvezésének.

A munkatársaktól többé-kevésbé könnyes szemmel fogunk elköszönni… valószínűleg, de hogy ne szakadjunk el a SOPS-tól teljesen, mondhatjuk ,hogy  beköltözünk az „utcájukba” . Igen, szinte minden SOPS-os ott fog lakni tőlünk pár háztömbnyire :)

Hull-a jó volt

2011.05.15

Egy hónap után hihetetlen módon kaptunk újra egy szabadnapot. Nem is jöhetett volna jobbkor ez a váratlan meglepetés, hiszen az itteni izolációt (karaván – munka – karaván – munka…) már mindkettőnk kicsit nehezen viselte. El is határoztuk rögtön, hogy bemegyünk a NAGYvárosba körülnézni (Kingston upon Hull, röviden csak Hull, nem nagyobb, mint Miskolc). Legutóbb – és egyben első alkalommal – két hónapja jártunk városban, szóval egészen komoly sokkot jelentett ez (főleg nekem, budapesti kölöknek), hogy megint ennyi embert láttunk egy helyen. A plázában álldogálva (amíg Livi a sokadik ruhaboltban nézelődött) már-már megszédültem a látványtól, ahogy áramlik mellettem a sok-sok hipertrendi angol fiatal, a Magyarországon megszokottnál jóval bátrabb ruházatban (külön könyvet lehetne írni az angol fiatalok öltözködéséről, majd szólok is Livinek, hogy kezdje el). Persze ők is megnéztek engem, mert büszkén jelenthetem, hogy ittlétem alatt más raszta hajúval még nem találkoztam. Közben Livivel megalkottuk az „angolfejű” kifejezést: fakó-fehér bőr, lapos-nyomott arc és a lányoknál, még ha nem is látványos, de vastag vakolat az arcon. Első ránézésre nagyon sokan szépnek/helyesnek tűnnek, de minél tovább szemléli az ember őket, annál inkább rájön, hogy „azért annyira mégsem” és „neki is tipikus angol feje van!”

 

Legelső célállomásunk egy észak-hull-i bevásárlóközpont volt, ahol Livi egy régi vágyálma vált valóra: Felelőssége teljes tudatában feltetováltatott a hátára egy olyan gondolatot, amely fontos szerepet játszik az életében. Ezt a megtisztelő feladatot egy Zsolt (vagy Patrik) nevű kint élő hazánkfia látta el, aki már évek óta dolgozik Hull-ban tetováló művészként, és nagyon megörült, amikor megtudta, hogy mi is magyarok vagyunk. Nem mellesleg hatalmas Metallica rajongó (magát a TOP 20-ba sorolta), akinek már többször is volt szerencséje beszélni a zenekarral személyesen. Gyorsan és precízen dolgozott, a felirat pedig nagyon szépre sikerült (lásd a mellékelt ábrát a jeles eseményről).

Eztán bevetettük magunkat a belvárosba, hogy megkapjuk a régóta esedékes kultúrsokkunkat. Tömeg, tömeg és tömeg. Rengeteg ember az utcákon és mégis kijelenthetem: mi voltunk az egyedüli turisták a városban. Az angol szombaton shoppingol és kész. Mondjuk voltak olyan boltok, amikben mi is eltöltöttünk egy fél órát simán. Kedvencem a mindenféle ötletesebbnél ötletesebb, hülyébbnél hülyébb és érdekesebbnél érdekesebb játékokat kínáló bolt a Red5. Volt ott sokkolós játék, lénycsapó pisztoly, igazi varázspálca 50 fontért, mágikus gömb, felfújható fotel, pénzbehúzó kutya és macska, unikornis-konzerv, mini gitár-erősítő, a spagettit magától feltekerő villa, tökéletes csúzli, állati ürülékek képeivel illusztrált játékkártya…Nekem viszont legjobban a robot-rovarok tetszettek. Ezek  miniatűr műanyag borítású, rovar alakú kis szerkezetek, amiknek a gyűjtők arénát, versenypályát, mindenféle életteret építhettek a megvásárolható pálya-elemekből. A robotok nagyon egyszerű „ha nekimegyek valaminek elfordulok” elven működnek és nagyon gyorsak. A legolcsóbb kis robot-rovar kilenc fontba került, és nagyon elgondolkodtam rajta, hogy beszerezzek egyet, de végül lebeszéltem magam róla (míg Livi próbált rábeszélni ), és később kiderült: jól döntöttem. Nem sokkal később egy Egyfontos boltban voltunk (mint az otthoni Százforintos bolt), ahol egy fontért lehetett kapni nem ilyen márkájú, de tök ugyanolyan robot-bogarat. Rögtön vettünk is kettőt belőle :D

Napunkat természetesen nem zárhattuk le anélkül, hogy igazi kikötői angol pub-ba ne ültünk volna be egy isteni csapolt sörre. Igazán különleges élmény volt, mert egy olyan asztalnál ültünk ,ami az épület sarkánál volt, és egy óriási ablak mellett helyezték el. Nagylátószögben néztük a kint morajló tengert, élveztük a finom egyedi sört…hejj…És találtam ezen a helyen egy olyan nyerőgépet, amibe 2 pennyseket kellett bedobálni (6 forint) és maximum 50 penny-t lehetett vele nyerni. Elveszítettem egy kisebb vagyont ott. 10 pennyt. Hiába…ez a játékszenvedély :D

A hazaindulás előtt még beültünk egy hamburgerezőbe, ahol összeismerkedtünk egy afgán sárccal (jó kis hamburgereket csinált), Abdullal, akivel jó sokat beszélgettünk az itteni bevándorlók életéről. Érdekes volt az egész beszélgetés, hiszen most mi is itt dolgozó, és élő külföldiek vagyunk. Nagyon sok dolgot mesélt az itteni viszonyokról, lehetőségekről. Még a telefonszámát is megadta arra az esetre, ha visszajönnénk ide valamikor dolgozni. 

Abdul: „Ha szállás kell, vagy munka, csak hívjatok fel nyugodtan. Nagyon szívesen segítek nektek.

Gergő: „Nagyra értékeljük, ez rendes tőled”

Abdul: „Ugyan már, ez a legkevesebb. Amikor én megérkeztem ebbe az országba, rengeteg segítséget kaptam, itt az idő, hogy viszonozzam.”

Nagyon jó napot töltöttünk el tehát a városban, de most már itt az ideje visszamenni dolgozni. Ja meg kész a palacsinta, és megyek, hogy én is süssek párat. Legyetek jók! :D

 

Kacsapdába estek :)

Itt a tavasz, ez most már elég egyértelmű. Fák, virágok, jó idő stb ,ez már lerágott csont. Itt South Cave-ben , mint már írtuk, megismerhettük az „itt a tavasz” új szintjét is ,vagyis a tó partján, a tojásból épphogy kikelt, föl-alá rohangáló, sípoló kiskacsákat.

Van olyan kacsa, ami nem sajnálta az üzemanyagot és egy kisebb óvodányi apróságot nevelget. Sőt, itt, a kastély-tava-lakóparkban inkább ez a jellemző, és ha ez még nem elég király, így önmagában, akkor kijátszom a vadliba kártyát is, mert hogy még azok is a város közepén költöttek ki. Hát igen. Kőkemény, tömör cukiság. 

Eddig csak távolról figyeltük tollas/pihés tömeget, de tegnap olyat tapasztaltunk, aminél aligha lehetne közelebb kerülni egy kb. vadállathoz. Sétára indultunk munka előtt, hogy felfrissüljünk, és egy kicsit kikerüljünk a Millbeck site hatóköréből. Minden a megszokott volt, kivéve egy dolgot. Valami éktelen csipogás hallottunk a távolból. A suli elé érve ki is derült mi volt az: 9 , már kezdetleges repülőtollakkal rendelkező pöttöm kacsa  valahogyan lebuckázott a kastély kertjének magasított pereméről( a kilencedik, feleakkora volt mint a többi). Ők a járdán, a kb. 1 méter magas kőfal tövében egy kupacba verődve csipogtak anyjuk után, az anya meg  a perem tetején pánikolt és  rohangált jobbra-balra. Először csak néztük őket. Az arra járó pár ember megmosolyogta a dolgot,de úgy igazán senki nem tett semmit. De mindegy is volt, mert mikor megláttam őket tudtam ez a mi feladatunk lesz.

Végső megoldásként a  „te idetereled, én elkapom és feldobom őket” műveletet választottuk. A terelgetéssel nem volt gond és az elején még a megfogdosás is könnyen ment. Közben persze vigyáztunk, hogy ki ne szaladjanak az útra az kocsik közé. Az anya addig pánikolt mellettünk mellmagasságban, míg elő nem került az első kölyök. Érdekes a természet ,mi meg megtréfáltuk a mutert egy pár percig ,azzal, hogy a legkisebb kacsát passzoltuk vissza neki legelőször :D ..na szép! 

De ahogy a létszám csökkent, a pöttömök annál jobban féltek és rohangáltak. Arra is rájöttek, hogy a dzsekin át lehet szaladni (azzal tereltem) és szívesen próbálták ki a rövidpályás autóutas betonfutást. Komolyan vettem a feladatot, ugyanakkor egyik legjobb állatos élményem ez, de egyik percben sem nevettem annyira, mint mikor az úton versenyt futottam az egyik pihés gombóccal … aprócska szárnyait széttárva úgy nekilódult, hogy  konkrétan sprintelnem kellett utána. A járdára persze csak második nekifutásra tudnak felugrani, az első inkább egy frontális puff aztán szédelgés. DE, az összes apróság visszajutott a biztonságot jelentő tóhoz, mi meg letudhattuk a nap jó cselekedetet . Aztán egy bringás néni megáll és ránk szórt egy áldást. Elmesélte, hogy valamelyik nap ugyanez történt és ő is ugyanígy próbált segíteni ,de a kacsamama tolakodásnak vette, úgyhogy beleszállt a kapucnijába…és  elvileg a kacsák is ismerik a kastély kapubejáróját ,mert a mini récék végül így lettek visszavezetve a parkba. Végig a belvárosi járdán.  Hát nem cuki?!